| A meg nem írt regény |
nagyonkisregény
mottó
"Egy szép májusi reggel egy karcsú amazon káprázatos pejkancáján ülve végiglovagolt, virágok között, a Bois fasorain" (Camus : A pestis)
I., bevezetõ rész
Milyen döbbenetesen szép mottó... Kár, hogy a tisztviselõ nem dolgozta ki a regényt. Kidolgozni kellett volna, nem megírni. Annyira részletesen kidolgozni és átgondolni mindent, ahogy a pestis közepette alkotó szürkeegér-ember tette egyetlen egy mondatával. Aprólékosan, minden egyes szót mérlegelni, (mérnelegelni), csiszolgatni...és aztán nem megírni - nincs szebb ennél. Hisz ha megírom, meghal. Hazugság, gyilkosság lesz minden leírt szó. A szó tartalmának, ideájának akár, a halála.
Az elképzelést kell elmondani, el a többieknek. Leírva már halott lesz az elképzelés. Egyebet sem kell csinálni, csupán elképzelni, és az elképzelt valóságban élni.
Ja, és szeretni az ellentmondásokat...Az ellentétek ütközésekor szokott tudniillik a szikra kipattanni...
II., a regényrõl általában szóló rész
Szóval regényt fogok írni. Holnap este hét és nyolc között fogok nekikezdeni. Van otthon valamilyen érdekes papírom, szélén lyuggatott - arra írom. Fontosak a lyukak. Úgyis lyukas minden körülöttem - legalább ebben legyek valósághû.
Leülök majd hétkor, és nyolcig megírom a bevezetõ részt. Arról fog szólni, hogy miért kell mindent meg is írni, nem csak elképzelni. Mert, hogy filozófáljak egy kicsit, csak így manifesztálódhat a bennem megszületett idea. Ideák, mint olyanok nem léteznek. Csak akkor, ha van, ami részesedjék belõlük. Csupán ezekben léteznek. Ahogy a regény. Az sem létezne, ha nem lenne megírva. Az elképzelt regény még nem regény.
Tehát le fogom írni a regényt.
És fejezetekre is fogom osztani. Ezek a fejezetek rövidek lesznek, nem úgy, mint egy-két regényben, ahol egy fejezet olyan hosszú, mint máshol egy kisregény. Az én fejezeteim rövidek lesznek. Egy-két oldal maximum. Összesen 11 fejezetem lesz. És mindegyiknek lesz címe. Mondjuk V., a..... -ról szóló rész. És a pontpontpontok helyébe bejön majd az, amirõl szól a fejezet.
Kisregény lesz. Szép, következetes gondolatmenetekkel, képekkel, tájleírásokkal. Kicsit más lesz, mint az eddig általam olvasott regények. Sok minden nem tetszett ott. Változtatni fogok a hagyományon, amíg az újítás nem válik hagyománnyá, és akkor azzal újítok, hogy az azelõtti hagyományt elevenítem fel.
Mikor megvan egy-két rész, megnézem, átjavítgatom, és megmutatom a köznek, hogy (haddlám), mi a véleménye.
Csak azt meg ne kérdezzék, hogy hol van itt a regény...
III., a cselekmény elmesélésének számáról és személyérõl szóló rész
Mikor az ember regényt kezd meg, a szereplõkkel kezdi. Szóval nevet kell adni a szereplõnek. Nem igaz, hogy elõbb kell cselekmény, aztán szereplõk neve. Ha jól akarjuk kigondolni az egészet, a szereplõk nevével kell kezdeni. Habár tulajdonképpen mindegy. Úgyhogy azzal kezdem, ami eszembe jut. Tehát a szereplõkkel. Pontosabban azzal, hogy milyen személyben történjék az elbeszélés.
Legyen egyes szám elsõ személy. Azaz én. "Én elmentem a vásárba...". Nem jó. Fog jönni az irodalomkritika, kopogtat az ajtón, házkutatást rendez a regényben, és kideríti: "az író saját személyére korlátozza a világot, Kant, Nietzsche és Babits nyomán haladva, szubjektív tér- és idõszemlélete meghatározza a világot, melyben él, mindent saját belsõ énjének megnyilvánulásaként és kivetítõdéseként él meg".
Szóval így. Még jó, hogy elõre tudom. Különben ez a módszer, hogy ideírom a leendõ kritikát, már ismert. Ezt is el fogja majd mondani a kritika. Majd azt is, hogy attól még nem lesz valami regénnyé, hogy tartalmazza a leendõ kritika kritikáját. Na, és ha mást mond a kritika? Még attól sem regény a regény, hogy a szerzõ beismeri, hogy más is lehet a kritika, mint amit az író elképzelt. És attól sem, hogy ezt az elõbbi beismerést is megteszi...
Na. Szóval az "én" nem jó. Sohasem jó az "én". Akkor legyen "te". De jön a kritika: "Az író egyes szám második személyben beszél ugyan, de tulajdonképpen saját magáról ír, saját személyére korlátozza a világot, Kant, Nietzsche,...". Meg aztán jön még valaki, és a lírai "te" fogalmat is behozza a regénybe, ami attól még nem regény, hogy ezt behozza. Pedig milyen jól állana fejem fölött az irodalomkönyvekben: "Mikó András, a lírai te megTEremtõje". És különben is, hogy hangzik: "Te elmentél a vásárba félpénzzel"? Rosszul.
Szóval. És betûvel. Következik a lírai Õ. Azaz E/3. "Õ elment a vásárba". Itt már nevet kell adni a szereplõnek, és ez nehéz, de meg kell próbálni. Maradna még a lírai mi, lírai ti és lírai õk: "Mi elmentünk, ti elmentetek, õk elmentek a vásárba félpénzzel".Kezdjük ott, hogy akkor már nemhogy fél, de negyed, nyolcad pénz sem lenne elég...
IV., a szereplõk nevérõl szóló rész
Betûvel. Azaz leírt szóval". Kell egy név a fõszereplõnek. Most már biztos, hogy egyes szám harmadik személy lesz. És férfi. Hím. Bak. Mert az a bizonyos alávaló fennvaló eléggé álmos volt már, amikor hatodnap estéjén az nõt megteremté vala lett légyen (szégyen). Kedve sem volt, anyag sem volt már elég... És mi nem akarjuk, hogy az álmosan teremtett fõszereplõ miatt elaludjon a mélyen tisztelt olvasó + irodalomkritikus(s). (Habár lehet, hogy úgyis elalszik. De attól még nem regény a regény, hogy az író beismeri, hogy saját írása unalmas. Még akkor sem, ha nincs igaza. Hát akkor, ha igaza van!).
Betûvel. Név kell. Legyen Kristóffy Pál. Na ne... még én is megijedek. Köznapibb kell, pl: Kovács István. Ennyire köznapi?
Pfuj. Semmi új. Milyen könnyû volt Babitsnak: Tábory Elemér - akkor még normális név volt. Azóta a Tábory túl úrias lett. Elemérrõl meg rögtön Szisz tehene ugrik be.
Julien Sorel. Egyszerre vörös is meg fekete név is. Adynak való. Bár én is Endre/András vagyok, nem jó. Valami szép név kell az én fõszereplõmnek. Sem nem köznapi, sem nem túl fiktív. Mondjuk Mészáros Péter. Hogyne, horror...
De egyáltalán kell-e egy név? Azaz egyetlen egy név? Egyetlen egy? Legyen több neve a fõszereplõnek. És a nevek váltakoznának. Például az egyik fejezetben Mészáros Péter lenne, a másikban már Kristóffy Pál, a harmadikban Sipos Lajos. És amikor nem Sipos Lajos a fõszereplõ, akkor õ éppen mellékszereplõ. Akárcsak Mészáros Péter, amikor nem õ a fõszereplõ.
És minderre elõre figyelmeztetném az olvasót + a kussokat:
FIGYELEM ! A szerzõ felhívja a tisztelt olvasó és irodalomkritika figyelmét, hogy ebben a regényben a fõszereplõnek több neve van ugyan, de a szereplõ mindig ugyanaz. Azaz, ha valamilyen névvel találkozik a leírtakban, az mind a fõszereplõre vonatkozik. Tehát, reálosok számára: MP elment a vásárra = KP elment a vásárra = SL elment a vásárra = ....., n, .... elment a vásárra.
És ezt kiteszem majd többször is a regényben. Persze attól még nem lesz mûvészi értékû a regény, ha ezt kiteszi a szerzõ...
V., a cselekményrõl szóló rész
Megvannak a szereplõk, következik a cselekmény. Mi fog történni tehát majd a regényben?
Még nem tudom. Nem is baj. Modern regény lesz, mondom, és ez állítólag menet közben íródik". Írom, és majd jönnek az ötletek, a cselekmények, a szálak.
Csak kiindulópont legyen. Az pedig van: Egy szép májusi reggel Sipos Lajos káprázatos pejkancáján ülve végiglovagolt, virágok között, a Bois fasorain, félpénzzel a zsebében, a vásár fele menve". Tehát a kiindulópont az, hogy Mészáros Péter elment a vásárba.
Mikor
|
|
|